Belépés
Belépés
Elfelejtettem a jelszavam


Tanuljunk játszva papírtányérokkal!

Tanuljunk játszva papírtányérokkal!

 

Bizonyára láttátok már, hogy mennyi mindenre lehet használni a papírtányérokat. Rengeteg kreatív ötlet született, és én is rendszeresen felhasználom egy-egy téma kézműves feladatainál. Most olyan játékokat hoztam nektek, melyeknek az alapanyaga szintén a papírtányér, de az elkészített játékok célja most elsősorban a tanulás.

 

A víz körforgása

Rendkívül szemléletesen megtaníthatjuk a gyerekeknek a víz körforgását egy egyszerű papírtányér segítségével.

A tányér belsejébe rajzoljuk fel a főbb „helyszíneket” közösen, miközben el is magyarázzuk azokat a gyermeknek. Egy vastagabb fóliából vágjunk ki egy csíkot, lyukasszuk és milton kapoccsal rögzítsük a tányér közepére. A fólia végére ragasszunk egy esőcseppet. Miközben ezt körbe, körbe forgatjuk, magyarázzuk el a víz útját.

 

 

 

Milyen nap van ma?

Egyszerű naptárt is készíthetünk papírtányérok felhasználásával. Összesen három darabra lesz szükség, amiből kettőnek vágjuk le a külső peremét, hogy egyre kisebbek legyenek. A legnagyobbra írjuk körbe a dátumot (hogy hányadika van), a középsőre a hónapokat, a legkisebbre pedig a napokat. Vágjunk ki egy nyilat. A nyilat és a három lapot középen rögzítsük egymáshoz egy milton kapoccsal. A tányérok és a nyíl is forgatható, és minden nap be tudjuk állítani az éppen aktuális dátumot.

 

 

 

Labirintus

Nagyon jó szem-kéz koordinációt fejlesztő labirintus játékot is készíthetünk. Szívószálakat vágjunk különböző méretűre, majd a képen látható módon, vagy ahhoz hasonlóan készítsünk egy labirintust a tányérra. Ragasztópisztollyal rögzíthetjük a szívószálakat, csak vigyázzunk, hogy ne olvadjon meg. Szívószál helyett zsenília drótot is használhatunk. Még egy pici fa vagy fémgolyóra van szükségünk, és már kezdődhet is a játék!

 

Kép forrása: Pinterest

 

 

Betűforgó

A papírtányér szélére írjuk körbe az ábécé betűit. Középre, milton kapoccsal rögzíthetünk egy nyilat, de játszhatunk a képen látható játékkal is.

Gyűjtsünk a kipörgetett betűvel kezdődő szavakat. Játszhatjuk a jól ismert ország, város, fiú, lány játékot is. Kipörgethetünk több betűt is, majd azokból alkossunk minél több szót.

 

 

 

Bevezetés a törtek világába

Készítsünk közösen egy pizzát vagy tortát a papírtányérból. Vágjuk félbe, negyedbe, de akár nyolc felé is oszthatjuk. Játsszunk vele szituációs játékot. Osszuk szét a pizzát egymás között, vagy a babák között. Kérjük azt, hogy mindenki ugyanannyit kapjon. Majd kapjon valaki többet, kevesebbet. Anélkül, hogy bonyolult magyarázatokba belemennénk, figyeltessük meg a gyermekkel, hogy mennyi kell például a negyed szeletekből, hogy ugyanannyi legyen, mint egy fél szelet.

 

 

 

Ügyességi játék

Dekoráljunk néhány papírtányért kedvünk szerint. Vágjuk ki a belsejüket, hogy csak a pereme maradjon nekünk. Egy másik papírtányért is színezzünk ki, és erre ragasszuk egy konyhai papírtörlő gurigáját.

A feladat: a papírtányérokat rádobni a gurigára. Készíthetünk több célt is, ezeket egyre távolabb is elhelyezhetjük, és nehézségtől függően akár pontozhatjuk is a dobásokat.

 

Kép forrása: Pinterest

 

 

Szűkebb és tágabb környezetünk

Ehhez a feladathoz öt darab papírtányérra lenne szükség. Vágjuk ezeket egyre kisebbre. A körök széleire írjuk a következő szavakat: bolygóm, földrészem, országom, városom, házam. Miközben ezekről rajzokat készítünk, beszélgessünk is róluk. Ha mindegyik kép elkészült, középen egy milton kapoccsal rögzítsük egymáshoz.

 

 

 

Kukacos alma

Finommotorikát fejlesztő játékot is készíthetünk. Vágjuk a papírtányért alma formájúra, és vágjunk bele kisebb, nagyobb lyukakat. A kis hernyót elkészíthetjük papírból is, én filc anyagból készítettem. A hernyóra és a papírtányér hátuljára rögzítsünk egy fonalat.

Kérjük meg a gyermeket, hogy a hernyóval próbáljon meg átbújni minél többször a lyukakon.

 

 

 

Mozgásos játék

A papírtányér hátulját osszuk több részre, és írjunk a részekbe különböző mozgásos feladatokat. Középre rögzítsünk egy nyilat milton kapoccsal.

Ha úgy érezzük, szükség van egy kis mozgásra, akár tanulás közben is, vegyük elő, pörgessünk és hajtsuk végre a nyíl által mutatott utasítást!

 



Blog menü


A Mókás Tanítás Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtasd ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyen a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Mókás Tanítás Csapata