Belépés
Belépés
Elfelejtettem a jelszavam


5+1 mozgásos játék tojásokkal, nyuszival

5+1 mozgásos játék tojásokkal, nyuszival

 

A húsvéti időszakra olyan, elsősorban mozgásos, ügyességi játékokat hoztam, amik a szabadban és az udvaron egyaránt játszható.

A jó idő megérkeztével a gyerekeknek a mozgásigénye is megnőtt, ráadásul nagyon várják már a nyuszi megérkezését is. Ezt a várakozást kihasználva játsszunk néhány húsvéthoz köthető játékot, melyekkel észrevétlenül, játékosan tudjuk fejleszteni a mozgásukat, ügyességüket, és ráadásul még jó móka is lehet belőle.

A tojásos játékoknál nyugodtan használjunk műanyag, papír vagy hungarocell tojásokat.

 

Versenyfeladatok

Tojással többféle ügyességi illetve versenyfeladatot is játszhatunk.

  • Tegyünk egy tojást egy evőkanálba. A tojást ily módon kell eljuttatni a célig úgy, hogy az ne essen le.
  • Tojásgurítás a célig fakanállal, orral négykézlábra ereszkedve, lábbal gurítva. Könnyű műanyag vagy papírtojást fújni is lehet.
  • Futás közben magasra dobálva, vigyázva, hogy el ne ejtse.
  • Ha többen játszanak, akkor kanállal egymásnak adogatva úgy, hogy az utolsó mindig a sor elejére megy.

 

 

 

Közelítsd meg a fehér tojást!

Ehhez a játékhoz szükség van egy fehér tojásra, és annyi különböző színű tojásra, ahányan játszanak.

Mindenki választ egy színes tojást, a fehéret pedig letesszük a földre, egy bizonyos távolságra a játékosoktól. Egymás után gurítja mindenki a színes tojását úgy, hogy megpróbálja minél jobban megközelíteni a fehér tojást. Akinek a legközelebb van a tojása a fehérhez, ő nyerte a kört. Többször játsszuk el, és számoljuk a pontokat.

 

Építs tornyot!

Szükségünk lesz papírtörlő vagy wc papír gurigákra és tojásokra. Játszhatjuk főtt tojásokkal vagy műanyag tojásokkal is. A lényeg, hogy minél magasabb tornyot építsünk a következő módon: leteszünk egy gurigát, majd rá egy tojást. Erre ismét egy gurigát, majd egy tojást. És így tovább, amilyen magasra csak tudjuk. Jó kis ügyességi feladat. Ha többen játszunk, akkor versenyezhetünk is, hogy kinek lesz magasabb a tornya.

 

 

 

Célbadobás

Egy nagyobb kartonra rajzoljunk egy álló nyuszit. A hasán vágjunk ki egy kört. Összegombolyított zoknival, vagy nehezékkel megrakott Kinder tojás belsővel, vagy műanyag tojással bele kell találnia ebbe a körbe.

 

Vakvadászat

Tegyünk tojásokat a szőnyegre vagy a fűbe. Kössük be a gyermek szemét. Négykézlábra ereszkedve, csukott szemmel kell összegyűjtenie a tojásokat.

 

Mozgásos dobókocka

Nyomtassuk ki, vágjuk ki és hajtogassuk meg az alábbi dobókockát. A játék nagyon egyszerű: dobjunk vele, és hajtsuk végre a dobott feladatot.

 

A játékok a Mókás Tanítás Húsvéti csomagjából valók. Ha szeretnél még több, érdekes, vicces vagy éppen hagyományos játékot az ünnepre, akkor keresd a Termékeknél. Most kimondottan olyan játékokat gyűjtöttem össze, amiket otthon is tudtok játszani. A játékokon kívül még több kézműves ötletet, verset, mesét is találtok a csomagban, a fejlesztő feladatlapokon és a lapbookon kívül!

 

Jó szórakozást, sok mókás pillanatot kívánok!



Blog menü


A Mókás Tanítás Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtasd ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyen a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Mókás Tanítás Csapata